Boldoguljunk!

Érdekes, hogy rengetegen szeretnék tudni a jövőjüket, az emberek többsége rendszeresen olvassa a horoszkópját, és sokan vannak azok is, akik jósokhoz fordulnak személyre szabott információkért a jövőjükről. Sokan választják ezt az egyszerűnek tűnő utat, csak jöjjön valaki, aki megmondja, mi vár rám. Aki itt és most, nem számít, milyen abrakadabrával, a bolygók együttállásának és ki tudja még milyen asztrológiai fondorlatoknak a számítgatásával, vagy bármilyen módszerrel képes kimutatni, mi lesz velem. Mert a sorsom úgyis meg van írva előre...

Az elmúlt két hetet kikapcsolódással töltöttem, így volt lehetőségem látni néhány friss TV-reklámot. Miközben néztem őket, rájöttem, hogy tulajdonképpen nagyon is szeretem a reklámokat. A reklámszakemberek szorgos munkája nélkül ugyanis sosem tudtam volna meg, hogy:

Nem tudom, hogy Te, kedves olvasó hogy vagy vele, de én szeretek szemlélődni, párhuzamot keresni látszólag össze nem illő tevékenységek között, és ami a legfontosabb, tanulságot találni szinte mindenben.

Néhány napja láttam egy korábbi talk show ismétlését, fő témája a kutya vs. macska kérdés volt, ami már önmagában is izgalmas lehet, ha a munkához való viszonyokat vizsgáljuk. Most azonban szűkítenék a témán, ugyanis az egyik vendég egy számomra nagyon figyelemre méltó észrevételt tett: a vakvezető kutya tevékenységére hívta fel a figyelmet. Az én gondolataim pedig ennek kapcsán azonnal szárnyalni kezdtek.

Abban a kiváltságban és örömben lehet részem, hogy két kedves blogger társam Liebster Award díjra ajánlotta a blogomat.

Ez tulajdonképpen egy vándor díj, amit Németországban indítottak útjára. Bloggerek körében terjed azzal a céllal, hogy virtuális elismerésben részesíthessék az általuk kedvelt, de még kevésbé ismert blogokat. A szabályok szerint a díjazott kérdéseket is kap, amiket a díj továbbításával egyidejűleg kell megválaszolni.

Vajon létezik álommunka? Olyan, aminek nincsenek hátrányai, ami nem jár lemondással, amit bármikor örömmel végeznél, ami annyira testhez álló, hogy legszívesebben sosem hagynád abba?

A lentii filmbe a napokban botlottunk bele. Mivel történetesen kapcsolódik a kitartáshoz és a munkához, gondoltam, megosztom itt. Aki még nem látta, annak mindenképpen ajánlom, bár nem az a könnyed, kikapcsolódós film. Az utolsó percig fenntartja a figyelmet, cselekménye annak ellenére érdekes, hogy egyetlen térben játszódik.

Árral szemben úszni nagyon nem könnyű. Ha ezt választod, manőverezned kell a többi úszó között, akik kényelmesen felfekszenek a vízre, és hagyják sodortatni magukat az árral. Készülj fel, rengetegen vannak, elveszettnek érezheted magad köztük. Nem feltétlenül szándékosan, de próbálnak lenyomni a víz alá, az ő szemszögükből a törekvésed szánalmas vergődésnek tűnik. Kaphatsz tőlük megvetést vagy pofonokat, lesznek közöttük, akik próbálnak majd meggyőzni, hogy fordulj vissza és tarts velük: jóval kényelmesebb, jóval nagyobb a csapat, és a víz is olyan kellemesen langyos. De Te csak ússz tovább a kitűzött cél felé, ráérsz velük beszélgetni, miután kijutottál a partra. Igaz, hogy ők a túloldalon lesznek, de valahogy majd biztos át tudtok kiabálni egymásnak. Persze, ha végül egyáltalán akartok... (Ők biztosan akarni fognak, a szívük mélyén csodálni fogják az elért eredményeidet és a kitartásodat...)

Újabb vasárnap, újabb üdítő olvasmány. Ezúttal rendkívüli szabadságokról, a cvonline.hu közreműködésével.

A legemlékezetesebb „nem megyek be dolgozni” indokok:

„Ma nem tudok bemenni” – mondta a munkavállaló,

Mára eredetileg azt tűztem ki célul, hogy kitartásról és szorgalomról írok, de a meglepően nagy népszerűségnek örvendő "becsületes bejegyzés" eredményeképp félretettem a témát jövő hétig.
Sok visszajelzést kaptam ahhoz a bizonyos íráshoz, amit ezúton is köszönök minden érintettnek, nagyon nagyra becsülöm ezeket akkor is, ha a küldőjük tőlem eltérő véleményt képvisel.
Többen is említették a cégvezetők/vállalkozók felelősségét, dolgozók kizsákmányolását, magasabb "hatalmi" szinteken tapasztalt korrupciót. Most ezzel kapcsolatban szeretném megosztani az álláspontomat - a teljesség igénye nélkül, mert egyes kommentek szerint az érem másik oldalát is néznem kellene. Hát akkor nosza!

A címszöveget nem én találtam ki, de legalább 10 éve ez az egyik jelmondatom, nagy igazság. Ma ez a tanács került sorra a listáról, vágjunk is bele!

Ha már az ébren töltött életed fele munkával telik, tegyél róla, hogy az kellemes legyen. Már csak a saját érdekedben is. Elégedetlenkedéssel semmit sem érhetsz el, esetleg azt, hogy elveszíted a kollégák szimpátiáját, és ez - gondolom - nem célod. Minden munkahelyen vannak olyan események, amik elégedetlenségre adhatnak okot, de ne ezzel foglalkozz, semmi értelme. Inkább gondolkodj a megoldáson, hátha megszüntethető az adott kellemetlenség. Vagy tereld el a gondolataidat a bosszúságokról, és gondolj valami pozitívabbra.