Boldoguljunk!

Nem tudom, hogy Te, kedves olvasó hogy vagy vele, de én szeretek szemlélődni, párhuzamot keresni látszólag össze nem illő tevékenységek között, és ami a legfontosabb, tanulságot találni szinte mindenben.

Néhány napja láttam egy korábbi talk show ismétlését, fő témája a kutya vs. macska kérdés volt, ami már önmagában is izgalmas lehet, ha a munkához való viszonyokat vizsgáljuk. Most azonban szűkítenék a témán, ugyanis az egyik vendég egy számomra nagyon figyelemre méltó észrevételt tett: a vakvezető kutya tevékenységére hívta fel a figyelmet. Az én gondolataim pedig ennek kapcsán azonnal szárnyalni kezdtek.

Nem célom, hogy átfogóan bemutassam ezeket a nagyszerű és rendkívül fontos munkát végző állatokat, inkább egy-két érdekességre szeretnék utalni, ami hasznos lehet munkahelyi vonatkozásban is.

Ha címszavakban fejezzük ki, az első legfontosabb az alázat és elkötelezettség, amit a kutya a kiképzés és közös munka során tanúsít. Ha belegondolunk, hogy bármilyen okos is egy kutya, értelmi képessége messze elmarad az emberétől, mégis elképesztő odaszánással, fegyelemmel és figyelemmel sajátítja el a munkájához szükséges ismereteket, és meggyőződésem, hogy tudatában van annak, milyen nélkülözhetetlen segítség a rászoruló gazdája számára. Érdemes tanulnunk tőle és hozzá hasonlóan a helyünkön kezelnünk magunkat.

Másik lényeges címszavam az egymásra utaltság. Hogy az emberrel megfelelően együtt tudjon működni, a kutyának meg kell tanulnia összhangban, harmóniában lenni vele, és kölcsönös bizalomra is szükségük van. Ha nem lenne megbízható az állat, hogyan is merne lelépni vele a gazdája az úttestre? Vagy például mi történne, ha a kutya figyelmét elterelnék az őt érő külső ingerek, zavaró körülmények. Senki sem garantálja, hogy közös útjaik során nem találkoznak egy-egy "provokáló" macskával, kívánatos falatokkal, hűsítő pocsolyával, amik egy átlag kutyát biztosan eltérítenek az eredeti céljától. De a vakvezető kutyának nem szabad elcsábulnia, ő tudja, hogy nem engedheti meg magának a kitérőket, mert ő a látássérült gazdája szeme.

Az is nagyon érdekes, ahogy a döntés jogát adogatja egymásnak állat és ember. Bizonyos helyzetekben a kutya dönt, de valamit csak a gazdája tudhat, olyankor átveszi az irányítást az ebtől. Lenyűgöz, milyen csodálatos összhangban tudnak együtt tevékenykedni! És ugyanakkor elgondolkodtat, hogy emberek között, akik elvileg azonos értelmi szinten mozognak, miért nem tud sokszor kialakulni ilyen összhang, hiszen ugyanazt a nyelvet beszélik, ugyanazok a fő szükségleteik vannak, kevésbé kellene alkalmazkodniuk egymáshoz, mint más élőlényhez. Mégis sokszor összeférhetetlennek tűnik egymással kolléga és kolléga, főnök és beosztott, vagy akár férj és feleség... Miért engedjük ezt meg magunknak? Csak tisztáznunk kell a jogköreinket, feladatainkat, funkciónkat. Ha állatokkal is nagyszerűen működtethető egy kapcsolat, akkor mi emberek nehogy ne tudjunk kijönni egymással...

Van még egy címszavam, bár megfogalmazni nem egyszerű: egy egységet képezni a másik féllel. A vakvezető esetben arra gondolok, amikor a kutya figyelembe veszi a gazdája magasságát egy "akadály" alatt áthaladás esetén, és nem bújik át olyan helyen, ahol az ember nem férne át. Vagy olyan keskeny helyen sem jut eszébe átfurakodni, ahol a gazdája nem fér el mellette kényelmesen. Figyelembe veszi a másik fél adottságait. És mi? Mi figyelembe vesszük a kollégák, vállalat (ne adj'Isten főnök) érdekeit a döntéseink során? Ne felejtsük el: a kutya is képes rá, nem keresi a kifogásokat, neki nem megalázó adott esetben közös érdekek miatt nagyobb erőfeszítést tenni.

Mi is képesek vagyunk mindezekre, csak akarni kell, és "átkattintani" magunkat az öncélúból a hatékonyabban működő közcélú üzemmódba a munkánk során, ha épp arra van szükség.

Állatoktól is lehet tanulni, erőt és inspirációt gyűjteni, és sokszor érdemes is! Sok sikert hozzá!
És ha már ennél a példánál vagyunk, el ne felejtsük, mennyivel több az értéke egy vakvezető kutyának egy átlagos ebnél. Megéri hát kiképezni magunkat... :)