Árral szemben úszni nagyon nem könnyű. Ha ezt választod, manőverezned kell a többi úszó között, akik kényelmesen felfekszenek a vízre, és hagyják sodortatni magukat az árral. Készülj fel, rengetegen vannak, elveszettnek érezheted magad köztük. Nem feltétlenül szándékosan, de próbálnak lenyomni a víz alá, az ő szemszögükből a törekvésed szánalmas vergődésnek tűnik. Kaphatsz tőlük megvetést vagy pofonokat, lesznek közöttük, akik próbálnak majd meggyőzni, hogy fordulj vissza és tarts velük: jóval kényelmesebb, jóval nagyobb a csapat, és a víz is olyan kellemesen langyos. De Te csak ússz tovább a kitűzött cél felé, ráérsz velük beszélgetni, miután kijutottál a partra. Igaz, hogy ők a túloldalon lesznek, de valahogy majd biztos át tudtok kiabálni egymásnak. Persze, ha végül egyáltalán akartok... (Ők biztosan akarni fognak, a szívük mélyén csodálni fogják az elért eredményeidet és a kitartásodat...)

Ez a kép jut eszembe, amikor a munkahelyi boldogulásra gondolok. A nemzetközi viszonyokra nincs rálátásom (csak sejtésem), de itt, kishazánkban nagyjából ez a helyzet. Mindegy, milyen területen dolgozol, a környezetedben nem nagyon tapasztalhatsz motivációt, biztatást, lelkesedést (tisztelet az üdítő kivételnek, ami azért elvétve itt is akad). Helyette törtetés van vagy fásultság: sodródás a langyos vízben. Az emberek a kezdeti néhány lelkes munkával töltött év után (ha egyáltalán van olyan évük) kiábrándulnak az egészből, és ha nincs meg a megfelelő kapcsolati tőkéjük az érvényesüléshez, feladják, próbálnak passzívan ellavírozgatni valahogy a munkára kijelölt hosszú-hosszú (és egyre hosszabb) évtizedeikben.

Amikor a jövődre gondolsz, mit látsz magad előtt? Sikert vagy kudarcot? Tettrekészséget vagy beletörődést? Egy távoli, ködös, hintaszékben üldögélős, mélyeket sóhajtós öregkort? Vagy apró lépések sorozatát, amivel folyamatosan változtatni akarsz, többre, jobbra törekszel?

Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én hiszek abban, hogy a kezembe tudom venni a sorsomat. Hiszem, hogy lehetek sikeres és boldog úgy is, hogy nem vagyok befolyásos emberek akárkicsodája. Hiszem, hogy mozgathatom én a hajóm kormánylapátját, és hogy rákoppinthatok annak a kezére, aki helyettem akar kormányozni, mondván haladjak csak abba az irányba, amerre a kikötőből elindultam, akkor is, ha már egyértelműen látszik, hogy zátonyra futás lenne a vége.

A hajó önmagától nem fog velem a megfelelő irányba forogni, a hajó egy nagy monstrum. A munkahely is egy nagy monstrum, ami nem fog lépni az érdekemben. Nem fog a buksimat simogatva kézen fogni és megmutatni, mit tehetek, hogy jobb legyen nekem. Semmit sem fog tenni. Nekem kell rájönnöm, hogyan működik rajta a "kormánylapát".

És ez bizony kőkemény árral szemben úszás. Ha Neked is ez a célod, nem pihengethetsz a többiekkel a langyos vízben. Nem állhatsz be a képmutatók sorába, nem lehetsz látszatmunkás, aki csak a munkaidő végét várja, de érdemi munkát nem végez. Bizonyítanod kell. Ki kell emelkedned a sorból. Nem, nem feltűnősködéssel, nem talpnyalással, nem mások betonba döngölésével. Szabályosan kell kiemelkedned. Gondosan építgetned magad kitartással, szorgalommal. Lehet, hogy évekig fog tartani, de meglesz az eredménye. És közben mindvégig motivált leszel, mert látod a célt magad előtt!